2016. szeptember 12., hétfő

ÓBUDA VÁROS SZIGETEI






  A "KIS SZIGET" PONTOS FÖLDRAJZI HELYMEGHATÁROZÁSA

Ahogy a háttérben látható Blockberget és mai Buda városát látjuk, úgy látjuk a vele szemben lévő Antiqua Pest városát is. Már ebből a három pontból meghatározható maga a nézőpont, és természetesen meghatározható az is, hogy Óbuda város a képen is jól kivehető objektumai hol léteztek valójában. Dillich hadmérnök rajza nem felülnézeti, ezért most még nem tudom 3D-ben a műholdas képen pontosan rögzíteni. Ezért úgy gondoltam, hogy a kis sziget helyét találom meg, méghozzá úgy, hogy egy hivatalosan is elfogadott térképen találom meg a helyét, és aztán ezt a térképet rakom össze a műholdas képpel. Az elgondolásom az volt, hogy ha a képünkön a rajzoló ilyen látványosan megörökítette számunkra, akkor annak a kis szigetnek a mai mocsáros környékén ott kell lennie valahol, és a későbbi térképeken is nyoma kell legyen az egykori nagyon vizes környezet miatt.

Nem kellett sokáig kutakodnom:




Kneidinger 1778-as mezőgazdasági térképének ugyanazon a területén van a kis-sziget, ahová Dillich is ábrázolta. Hozzátenném még azt is, hogy még a sziget formája is ugyanaz, mindkét képen megegyezik. Ennek a ténynek sem fog örülni a Laszlovszky, a Kanyóról nem is beszélve, na de ez legyen az ő bajuk.

A MŰHOLDAS KÉPÁTFEDÉS


Innentől fogva már csak az  az egy dolgunk van, hogy a Kneidinger térképét szépen a műholdas vonalakkal összehozzuk. Egyébként, hogy mindezt manapság nagyon gyorsan és egyszerűen meg tudjuk oldani, az csak azért lehetséges, mert Kneidinger térképei a Zichyék Óbudájának a határait ábrázolják-és NEM AZ EREDETI ÓBUDÁÉT !

A fedőképet halványítva aztán pontosan megkapjuk, hogy hol ez a sziget. Jártam is már ott, mert én szabad-szemmel találtam meg. A hidrológiai sajátosságok a víz lecsapolása után is nyomot hagytak a földrajzi környezeten. 


A térképen egyébként a helyt is bejelölhetjük egy a tetszésünk szerinti ikonnal, és így biztosak lehetünk benne, hogy nem csúszik el a fedőkép. A szélességi és hosszúsági koordinátákat azonnal mutatja a program. Ezért mondom én azt, hogy a történész dogmák elbuktak, Óbuda várossal kapcsolatban győzött a tudomány! A vaskalapos maradi és primitív történészi téveszmék pedig landolnak a kukában, ahová valók.


A fedőkép ikonját kipipálva aztán megkapjuk az eredeti környezetet, a pontos földrajzi helyét a kis-szigetnek és egyben a nagynak is. Így tovább haladva minden egyes objektum-romemlék a nagy szigeten is megtalálható-pontos helyrajza azonosítható. Mondok is egy példát azonnal, a piros jelölő pontunk felett a térképen egy kör alakú objektum látható a térképen 1778-ban! Ez az a polgárvárosi amfiteátrum, amit csak 1880-ban kezdenek el feltárni. A Dillich kép tehát pontos. A vízrajzi  helyzetről pedig egy rekonstrukciós ábra is tudósít.


A vízrajzi helyzet is a Dillich képek  valóságát mutatja, és nekem ad igazat. Ezen a képen is ugyanott látható a sziget. A számozást is elkövettem a térképen, így is  igazolva, hogy Sicambria-Óbuda városát megtaláltuk! 



A nagy kérdésem még az lenne, hogy a történészi ostobaság és nemtörődömség miatt, mi-minden tűnhetett el az egykori nagy sziget területéről? Mert amíg a római romokat igyekeztek védeni, addig a Boldogságos Szűz szigetének a magyar romemlékeit a lakótelep építéssel nyugodtan pusztították, azzal senki sem törődött.

Előkészületben: A Boldogságos Szűz Szigete Insula Beate Marie Virginis

2016. Földanya hava Egyed Zoltán Pajzsvivő.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése